2016. július 9., szombat

KaPoCS

A KaPoCs, amely összeköt – "Élő Népművészet a Kárpát-medencében" címmel, a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesület és a pécsi Határokon Túli Magyarságért Alapítvány közös szervezésében 2016 július 2-án és 3-án családi programot hirdetett a Haszmann Pál Múzeum és Skanzenben, melynek műhelyünk kézművesei is aktív részesei lehettek játszóházzal, két kiállítással. 


A múzeum épületében az „Isten veletek és velem!” című kiállítással, mely szépen kapcsolódik és kiegészül a két évvel ezelőtt a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből összeállított "„Tudatom, hogy én még jól vagyok...” című első világháborús tárlatához. A másik kiállításunk ezen a hétvégén a „Szakrális értékeink a Kárpát-medencében” című vándorkiállítás, melynek a múzeumkert adott méltó helyet, kiegészítve kézműveseink hasonló témájú alkotásaival.


D. Haszmann Orsolya muzeológus beszélt a tíz éve tartó testvérkapcsolatról, a közös munkáról, majd Bokor Béla az alapítvány célkitűzéseiről beszélt, kiemelte, hogy e közös rendezvény tovább erősíti a kapcsolatot, a kapcsot, valamint a csernátoni múzeumhoz fűződő sok éves barátság még folytatódik a jövőben is.
Minorics Tünde etnográfus a tárlat anyagát mutatta be röviden,... pécsi, vajdasági és drávaszögi személyes történetek, elbeszélések, napló- és levélrészletek, nyomán, magángyűjteményekből előkerült fotók, képeslapok segítségével, katona-sorsokat, illetve több családtörténetet  ismerhetünk meg, egyszersmind értékes kordokumentumok tanúi lehettünk.


„Valójában egy szép levél, amit ma közösen megírhattunk, hiszen, míg a mi tárlatunk címe egy levél kezdő sora, addig a pécsi kiállításé egy levél lezárása” foglalta össze Orsi az ismertetőt.









A megnyitón a pécsi Boja zenekar katonadal-feldolgozásokból összeállított műsorával lépett nagy sikerrel a közönség elé,s tette teljessé a látottakat igazán katartikus élményszerűvé.






Vasárnap délután a múzeumkertben családi nap keretében kicsiknek és nagyoknak kínáltunk játszóházat – szalmafonást, nemezelést, varrást, míg a Hangerdő Társulat A szamárfüles varázskönyv című mesejátékát mutatta be,







Utazásunk során más élményekkel is gazdagodtunk, pihentünk, feltöltődtünk....





Köszönet és hála, hogy együtt lehettünk újra!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése